Tábori napló 2.0 – Madarat lehetett velünk fogatni!
Bár az időjárás korántsem kegyes a nógrádi Medves-vonulatban táborozó HEGYEM-gyerekekhez, a lelkesedés a borús felhők ellenére sem csökken. Sőt… Az edzések rendben és fegyelmezetten zajlanak, és ez még akkor is így van, ha az esti táncos-éneklős mulatságok és a „csendes” pihenők alatti pajkos mozdulatsorok azért élénken jelzik: az ötven táborozó gyermek fesztelenül és jól érzi magát. Azonban még a Flour Tamás örökbecsű dalainak hallgatása közben érzett elégedettséget is lehet fokozni: kitörő nevetésekkel és őszinte érdeklődéssel fogadta mindahány gyermekünk, amikor szerdán befutott Erdei Zsolt HEGYEM-nagykövet, hogy egy intenzív, ugyanakkor játékos tréninget vezényeljen le az Osu!-kiáltásoktól túlterhelt táborhelyen.
A szerda azonban nem ezzel indult
A szerda korán indult és lassan…
A szokásos tábori rutin első jelenetére érkező gyermekek kósza mozdulatain ugyanis már érezni lehetett, hogy a kétnapi edzéssorozat, a lazának nem igen mondható, a Salgó várához vezető túra picit megviselte az izomzatokat.
Persze ehhez hozzájárult az is, hogy a táborlakók első és legfontosabb szabályát, miszerint „Aludni lehet otthon is…” tökéletesen betartották a gyerekek; az esték mégha zavartalanul is bonyolódtak, nem voltak mentesek a zsivajtól és a rosszalkodástól.
A fáradt lábakat a táborvezető meditációs és lazítási gyakorlatokkal próbálta helyrehozni, amire szükség is volt, ugyanis hamarosan megérkezett Hanshi Adámy István PhD. (8. DAN) kyokushin karatemester, hogy délelőtt ő vezessen le egy rendhagyó edzést.
A mester szükségszerű, rövid értelmező magyarázatait, a karatéról, a harcművészek hozzáállásáról szóló felvezetőjét tátott szájjal hallgatták a lurkók, akik a csepergő eső miatt a Medves Hotel tornatermében tátották a tátani valót.
A tréning hatása az elfogyasztott ebéd mennyiségében volt igazán mérhető, és ezt látva döntöttek úgy a táborvezetők, hogy Madár esti érkezése előtt a srácok és lányok szabadprogramban múlathatják az időt.
A feszes programtervben így délután már a foci, a laza rohangálás a csúszós hegyoldalon, a korláton csúszkálás, valamint az uzsonna-elfogyasztásának rekord gyorsasággal való elfogyasztására tett kísérletek mellett a medencés pancsolás is simán belefért. Az energiákat nemcsak a víz, hanem a sebtiben összegrundolt házi úszóverseny is próbálta csitítani, de mondjuk ki bátran: nem sok sikerrel… 🙂
Az úszóbajnok-avatás, a rögtönzött TRX-bemutató, a velünk együtt táborozó hatvani kick-boxerek gyakorlatainak szemrevételezése után azonban begördült egy autó, amely egycsapásra felbolygatta a tábor életét.
Az autóból Erdei Madár Zsolt szállt ki, pontosabban, csak szállt volna ki, ha néhány gyermek filmbeli jeleneteket másolva, nem torlaszolja el az autóajtó nyitási szögét.
Madár azonban végül mégis “kikerült”, amit ovációval és az „azonnali kérdések félórájának” megkezdésével honoráltak a gyerekek.
Miután megtudtuk, „milyen nagyot tud ütni az ellenfél bácsi…”, a táborvezető jelezte: Madár nem csak beszélni, hanem tanítani is szeretne…
Ennek felvezető kűrje egy bemutató edzés volt, amellyel a HEGYEM-csapatok azt próbálták bebizonyítani: értik a kyokushin karate szellemiségét, és a mozdulatokat is igyekeznek a lehető legjobban elsajátítani.
Talán nem tévedünk nagyot, ha azt írjuk: a srácok Zsolt jelenlétében még az eddigieknél is koncentráltabban végezték a gyakorlatokat.
Madár hálás volt a látottakért, és örömmel vette át a szót, hogy a kyo után saját sportágának, az ökölvívásnak alapjait magyarázza el a gyerekeknek.
Az alapállás és az alapütések részletezése egy veretlen világbajnok bokszolótól… – azt gondoljuk, ennél autentikusabb forrása nincs a boksztudásnak.
A gyerekek szorgalmasan ismételték az ütéseket, hallgatták a vezényszavakat, és örömmel vették, ha Madár egyenként próbálta őket instruálni.
Az edzést bokszjátékok zárták, amelyekben a szerencsésebbek magával Zsolttal nézhettek farkasszemet, és próbálhatták ki: milyen az, amikor egy világbajnok próbál a lábukra lépni…
Így nem meglepő, hogy a domboldal zengett a nevetésektől, akárcsak attól a – táborvezető szavaival élve – „feltöltő, energetizáló” rövid mantrától is, amelyben a HEGYEM tábor összes tagja nagy körben kiabálta a koraesti szürkületbe mozgalmunk nevét:
A vacsora előtt következett “a személyes megismerkedések” időszaka: mindenkinek volt kérdése, mindenkinek volt megjegyzése, és persze mindenkinek volt kérése is…
Utóbbi általában a közös fotózásra vonatkozott, amit az érintett igyekezett jó nagykövetként pontosan teljesíteni.
A tábor közelgő bejezése miatt Zsolt mindenkinek személyesen gratulált az elvégzett munkájáért, majd kiosztotta az emléklapokat, amelyek Zsolt aláírásával bizonyítják, hogy lám, lám valamikor én is részt vettem az első, önálló HEGYEM-táborban…
„Azt kapod, amit adsz” – az univerzum törvényének igazságát mi közvetlenül a vacsora előtt tapasztalhattuk meg.
A tábor legmagasabb kamaszfiúja, mint Góliát és a legkisebbje, mint Dávid köszönte meg ugyanis bajnokunk látogatását, és Zsoltnak átadtak egy olyan pólót, amelyre az összes gyermek ráírta a nevét.
Madár azonnal felvette a pólót, amit harsány kacajparádé és elismerő tapsvihar fogadott.
„Nagyon örülök, hogy itt lehetettem! Higgyétek el, hogy ennél nincs nagyobb elismerés egyetlen bajnoknak sem” – mutatott Zsolt a pólóra, majd a gyereksereg hirtelen elhalkult, hiszen megjött a vacsora, és hát tudjuk, magyar ember evés közben nem beszél…
Na és persze azért sem, mert „akkor nincs desszert”…
Ez nem a kyokushin alapszabálya, hanem a HEGYEM-é, mert elég volt pár nap ahhoz, hogy felismerjük a gyenge pontokat… 🙂
