Újabb legendás harcművész a HEGYEM mellett

Sifu Miló András személye és munkássága már most örökre egybeforrt a magyarországi harcművészetekkel, illetve azok oktatásával. „Milosifu” a ’80-as évektől tanítja kung-fura és kick-bokszra azokat a csemetéket, akik nála jelentkeznek, és ezen kívül rendszeresen támogatja a nehéz sorsú, de sportolni vágyó fiatalokat. Táboroztatja, versenyezteti őket, és – haladva az eddigi nyomvonalon – most pedig az elsők között állt a HEGYEM mellé…

Miló mester elkötelezettségét jelzi, hogy nemcsak személyes támogatásáról biztosította a Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalmat, hanem megegyezés született arról is, hogy jövőre már az általa vezetett táborban is részt vehetnek patronált ifjoncaink, illetve saját egyesületébe is szeretettel fogadja a HEGYEM-gyerekeket.

Miló András és a HEGYEM kapcsolatának első plasztikus mozzanata azonban az volt, hogy a Sifu tíz, a HEGYEM-től kapott “21 szamuráj” című könyvet osztott szét az általa legszorgalmasabbnak ítélt tanítványai között.

72_0

A jutalmazott gyerekek
Muszbek Petra Borostyán, Ignácz Melitta, Nagy Rita Anna, Lippa Nikolett, Tóth Fanni
Petrikovics Gergő, Erős Ádám, Stefán Dávid, Lévay Attila, Skorán Gergő

73_0Sifu Miló András a Tai Qi Boxing magyar stílusvezetője. (A stílust az különbözteti meg a hagyományos Tai Chi stílusoktól, hogy előtérbe helyezi a versenyzést, a megmérettetést…)

Sifu Miló András a 80-as években a Szovjetunióban ismerkedik meg a harcművészetekkel; 1990-ben Qi Gong kurzuson vesz részt a donyecki Légzéskutató Intézetben.
Ekkor szerez instruktori, (Tai-Qi, Qi Gong) majd később 1991-ben mesteri diplomát, amit a világszövetség is elismer.
1994-ben a kínai szövetségtől megkapja az “Új Pekingi Forma” szakanyagát. Ezekben az években (Kárpátalja válogatott csapatával, amelyben több Miló-tanítvány is volt) több nemzetközi versenyen vesz részt, mint versenybíró és csapatvezető.

1996 óta az Ausztráliában székelő, Erle Montaigue által vezetett, World Taiji Boxing Association (WTBA) magyarországi főinstruktora.
Mesteri és edzői fokozattal rendelkezik még full-contact karatéból és ökölvívásból.
A Magyar Kung Fu Szakszövetség elnökségi tagja, több éven keresztül az alelnöke és a bírói bizottság vezetője, jelenleg az utánpótlás bizottság vezetője.
Szaktudása egyik legfőbb elismerésének tartja, hogy egyetemen (JPTE TTK nyíregyházi főiskolára kihelyezett tagozat) oktathatja a küzdősportok tantárgyat a jövő testnevelő tanárainak.
2000-ben kinevezik az International Institute Of Martial Arts kizárólagos magyarországi képviselőjének.

74_0Jelenleg iskolájában, a nyíregyházi Tai Qi Boxing SE-ben (a Veres gyerekek is itt kezdtek harcművészetekkel foglalkozni…) a kínai Lyu Ke (Tum-Pei) és a Teng Wei Hua (Tai-Qi, Long-Fist) stílust is oktatja.

Legismertebb versenyzője leánya, Miló Viktória, aki tizenegy világbajnoki aranyat nyert All Style Karatéban, kétszeres világbajnok kung-fuban, kétszeres junior Európa-bajnok és többszörös magyar bajnok kick-boxban.
Női ökölvívásban pedig három magyar bajnokságot nyert.

A HEGYEM ezen a felületen is köszönetét fejezi ki Sifu Miló Andrásnak mindennemű segítségéért.