Tévéreklámokkal buzdítjuk véradásra az országot

Az utóbbi napokban számtalan telefont és e-mailt kaptunk, hogy „benne vagyunk a tévében!!!”. És ez így igaz: véradási kampányunk filmjei bevették a hazai televíziók képernyőjét. Impozáns szereplőgárdánk kitett magáért. Közvetítjük a linket is… – kérjük, minél több emberrel ossza meg!

Támogatóink körének bővülésével, a szegénység, a magyar társadalom alapvető problémáinak egyre alaposabb megismerésével újabb és újabb krízisterületek kerültek a látókörünkbe, és ezen tapasztalatok okán döntöttünk úgy, hogy az eddigi célok mellett újakat tűzünk ki a tevékenységi lista elejére.

Ennek első és legfontosabb „darabja” az a szándék, miszerint a HEGYEM mindent megtesz azért, hogy egyre többen csatlakozzanak a véradás fontosságára felhívó kampányhoz.

Úgy tűnik, ez sikerül, hiszen a hazai televíziókban erős visszajelzések mellett vetítették azt a kampányfilmet (werk: itt), amelyben nagyszerű sportemberek csatlakoztak kezdeményezésünkhöz, és biztattak, biztatnak mindenkit véradásra.

A HEGYEM véradásra buzdító társadalmi célú reklámfilmjében szerepelnek:
Pártos Csilla, Erdei Zsolt „Madár” – a HEGYEM nagykövetei:

Pálinger Katalin, Görbicz Anita – kézilabdázók:

Temesvári Andrea, Taróczy Balázs – teniszezők:

Michelisz Norbert, Matók Ádám – motorsport-versenyzők:

Dr. Gubacsi Attila és Dr. Zsuga János – a HEGYEM alapítói:

Nézz meg Ön is:

(Csak link)

A filmet készítette: OMG Visuals, GYÁR utómunka
Producer: Megaphone TPM menedzsment

A HEGYEM az ország összes polgárát véradásra buzdítja; a társadalom szélesebb rétegeit is meg akarja szólítani üzeneteivel.
Magyarországon a véradási hajlandóság egyébként 4-5 százalék körül mozog, ami jelen pillanatban(!) kielégíti a kórházak vérigényét. Ugyanakkor látni kell, hogy a hajlandóság – ha minimálisan is, de – csökken, és stagnál azoknak a száma, akik csatlakoznak a véradási akciókhoz.

A HEGYEM még időben szeretné felhívni a figyelmet a véradás fontosságára, még időben szeretné egyre többször és egyre nyomatékosabban elmondani: saját magunk is sokat tehetünk azért, hogy a betegek megfelelő ellátásban részesüljenek. A statisztikai adatok szerint az emberek 75 százaléka életében legalább egyszer olyan helyzetbe kerül, hogy szüksége van vérre.

Ha minden egészséges felnőtt ember életében legalább egyszer adna vért, nem lenne, nem lehetne vérhiány.


A harcművészekhez is szólunk

A HEGYEM úgy véli, hogy a lelki és testi kihívásoknak mindig megfelelő harcművész társadalom tagjai olyan bázist jelenthetnek kampányunkban, amelyre mindig lehet támaszkodni. A harcművészek életvitelük okán remek donoralanyok, a tiszta és egészséges élet iránti elkötelezettségük pedig a felelősségteljes társadalmi viselkedés alapjául szolgál.
A HEGYEM rájuk is támaszkodik, és ezért kér mindenkit: csatlakozzon akcióinkhoz!