Találkoznak és tanácskoznak a HEGYEM tanárai és nagykövetei

Hegyem Mesterek Értekezlete – 2013. április 14.

A Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom működésének tapasztalatairól, a szervezet stratégiájáról, valamint a közös együttlétek, táborok és versenyek hasznosságáról tartanak konferenciát a HEGYEM-mesterek április közepén. A rendezvényen a nagyköveteink is részt vesznek.

A civil szervezet főhadiszállása ad otthont április 14-én a „HEGYEM Mesterek Értekezlete” cím alatt futó rendezvénynek; a meghívókat már a múlt héten kiküldték az alapítók, Dr. Zsuga János és Dr. Gubacsi Attila.

„A mestereink tapasztalatai nagyon fontosak számunkra. A jövő generációjának fejlődéséhez nélkülözhetetlen a közösen egyeztetett és kialakított, jól felépített nevelési metodika, egy olyan Hegyem-zsinórmérce, amellyel hatékonyabban küzdhetünk másokért, a hátrányos helyzetű gyerekeinkért” – írták meghívójukban az alapítók.

A programot ennek a mondatnak a szellemében állították össze a szervezők, de természetesen napirendre kerül a tavalyi év értékelése, valamint a 2013-as esztendő legfontosabb stratégiai elveinek meghatározása, és az elképzelések akciótervekre való lebontása is.

A konferencia tervezett témái:
A 2012. év értékelése; egyesületi, edzői beszámolók
A 2013. év stratégiája; az egyesületi megállapodások
Nevelési tapasztalatok és javaslatok – a HEGYEM nevelési metodika
A nyári HEGYEM tábor tematikájának egyeztetése

Az értekezleten természetesen jelen lesz Erdei „Madár” Zsolt világbajnok, a HEGYEM apai nagykövete, valamint Pártos „CHILI” Csilla táncművész, jógamester, a Hegyem anyai nagykövete is.
A nagykövetek kötetlen beszélgetésen osztják meg tapasztalataikat a mesterekkel, és – a tervek szerint – az ökölvívás, illetve a Chili Jóga, a HEGYEM által is felhasználható elemeiről tartanak rövid előadást.