Tábori napló IV.: Kína és New York, lélek és izom

III. HEGYEM Szeretet Tábor, Salgóbánya

Ha a tábori program második napja választékos volt, akkor a harmadik napra már nem igazán tudunk jelzőt találni… A HEGYEM-gyermekek a szokásos jelenetek mellett ugyanis újabb és újabb élményeket élhettek át, amikről még hónapokig fogunk beszélni. Volt itt motorcsoda, életpontokat kereső és megtaláló harcművész, kung-fu-harcos, break-bemutató, no és egy világbajnok testépítő is, akinek bicepsze akkora árnyékot vetett a táborhelyre, hogy felkapcsoltuk a lámpákat.

De ez a nap is úgy indult, mint az első és a második
Reggeli meditációs gyakorlattal, amely megmozgatta az elmét és a testet – Gellénné Siket Edit TaiChi-ZenDo mester olyan gyakorlatsort állított össze minden hajnalban, amely pillanatok alatt felébresztette a lurkókat.

A szokásos reggeli szintén tette a dolgát – a kicsiny csapat már úgy tudott felsorakozni a küzdőtéren, hogy Sifu Serflek József egy friss és erős „küzdőbrigádnak” kezdhette el a kung-fu és chi-kung bemutatóját.

A kínai harcművészet gyönyörű mozdulatait átszellemülten és lelkesen gyakorolták a gyerekek, és azokat a formagyakorlatokat is ügyesen utánozták, amit a tábor TaiChi-vel foglalkozó gyermekei mutattak be.

Nagy örömünkre elfogadta meghívásunkat a Rendészeti Kiképzők Szövetségének főinstruktora, a Magyar Karate Szakszövetség hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó szekciójának vezetője, Shihan Kovács Gábor (6. DAN) is, aki egész nap aktívan kapcsolódott be a munkába; az edzéseken és a sorversenyeken sok gyermek támaszkodhatott tudására és segítségére.

Szintén a vendégek között üdvözölhettük Szénási Zsolt (8. DAN) kyusho mestert, valamit fiát, Szénási Gergelyt is. Előbbi vezető instruktora az Európai Kyusho Akadémiának; a shito ryu mestere. Fia szintén magas szinten űzi a harcművészeteket, sőt a break dance „stílusirányzatban” is komoly övfokozatot kapott, de erről majd később… 🙂

Szénási Zsolt rendhagyó bemutatója arról szólt, hogy a kyusho, ez a zárt, sokszor misztikusnak feltüntetett stílus egyedi, életpontokat célzó, az egész emberi szervrendszerre hatást gyakorló technikái hogyan egészíthetik ki a hagyományos harcművészetek repertoárját.
Egy pont, egy támadás, az ellenfél mozgás- és harcképtelen lesz – akit érdekel, ne hagyja ki a tájékozódást.

Ahogy megszokhattuk, a délután sem telt el rendkívüli események nélkül.
Barátjával megérkezett Tóth „Tozó” Zoltán világbajnok testépítő, és onnantól mindenki csak az izmokat sasolta.
A Sunrise Egészségközpont szakmai igazgatója és társa csodamotorokon érkezett, de a gyereksereg nem ezen hűlt el elsősorban.
Hanem azon, ami a póló alatt van…

Az imponáló izomzatot nem győzték fotózni a gyerekek és a szülők – ilyet még nem nagyon láttak.
Tozóék lelkesen kapcsolódtak be az edzésekbe is, de az igazi meglepetés nem ez volt.

Az a „másik” oldalról érkezett: a HEGYEM diplomatájának nevezte ki Tozót, aki köszönettel vette a felkérést, és ígéretet tett arra, ahol tud, segít a rászoruló gyermekeket pártoló civil szervezetnek.

Az önkéntes munkát azonnal el is kezdték: a szervezők ugyanis egy többállomásos akadálypályát alakítottak ki a tábor helyszínén, és minden egyes “állomáson” valamelyik nagymesterünk, illetve vendégünk várta a versenyzőket.
A minden érzékszervet megmozgató versenyszámok osztatlan sikert arattak, és erről beszéljenek a képek:

És amikor már mindenki azt hitte, hogy a vacsora után mehetünk aludni, jött a ráadás.

Szénási Gergely a cikk elején már rögzített break dance-tudásból tálalt egy raklapnyit: pörgések, forgások, erőgyarkolatok mutatták be, hogy „Kisszéna” nemcsak választott stílusaiban tud olyat produkálni, ami meg lehet süvegelni.

Bocsánat: meg lehet baseballsapkázni