Mert adni a legjobb érzés…

A harcművészetek a sporton kívül azt a pluszt is adják a művelőiknek, hogy a küzdelmek, a kitartást követelő edzések hatására a mindennapi élet buktatóival is nagyobb fegyelemmel és több kitartással képesek megbirkózni” – fejtette ki kérdésünkre Székely Sándor, a Budo-Sport Kft. vezetője, aki régóta támogatja a HEGYEM törekvéseit. A minden harcművész által ismert üzletember most sem volt rest: a HEGYEM első, önálló táborában az általa ajándékozott pólóban tréningezhettek a gyermekeink…

– Amikor az alapítók belevágtak és elindították a HEGYEM Mozgalmat, számunkra
nem volt kérdés, hogy csatlakozzunk. A HEGYEM tevékenysége, ötletei, az azóta elért eredmények mind-mind azt bizonyítják, hogy jól döntöttünk, amikor a mozgalom mellé álltunk.

 

265_0

Székely Sándor a HEGYEM bemutatkozó sajtótájékoztatóján
Jómagam az utóbbi 25 évben a harcművészetek „mellett” élek, ezért számomra egyértelmű volt, hogy egy ilyen, harcművész-vonalon induló karitatív mozgalom támogatói közé lépünk. Főleg, ha gyermekekről van szó! Nagy öröm látni, hogy az általam jól ismert és nagyrabecsült harcművészek is összefognak, és ki-ki a maga módján próbál segíteni, hozzátenni valamit a programhoz.

– Ön és cége főleg sportszerekkel, harcművész- és küzdősport-eszközökkel támogatja a mozgalom kis harcművészeit.

– Az általam vezetett Székely Budo-Sport Kft. 1985 óta foglalkozik harcművészeti felszerelések gyártásával, forgalmazásával és mára a nevünket minden harcművészeti sportklub és egyesület ismeri.

263_0

Az általunk gyártott és forgalmazott termékek kiváló minőségűek és népszerűek; a jelentős hazai sportesemények szinte mindegyikén részt veszünk támogatóként. Kis- és nagykereskedelmi boltunkban harcművészeti ruhák, edző- és védőfelszerelések, budofegyverek, szakkönyvek és videokazetták, sporttáskák, valamint különféle keleti ajándék- és dísztárgyak kaphatók, ezért logikus lépés, hogy a termékeink közül adjunk a rászoruló gyermekeknek..

– És Önöknek mit „ad” a segítségnyújtás?

– Nagyon jó érzés látni, hogy a gyerekek a mi termékeink segítségével ismerkednek meg a harcművészetekkel, és a mi „adományaink” segítségével válnak esetleg a későbbiek folyamán sportolóvá, harcművésszé.

264_0

Székely Sándor magáról:

„Mindig is szerettem sportolni, és a ’70-es évek végén – készülve a moszkvai olimpiára – gőzerővel dübörgött az aranyjelvényes mozgalom. Ekkor még a harcművészetek távol álltak tőlem, s egyéb sportágakban gyűjtögettem az eredményeket. A többi ötpróbában jeleskedő fiatallal együtt én is ott voltam a margitszigeti Űttörő Stadionban, amikor Hanshi Adámy István kyokushin karate bemutatót tartott. Az ott látottak olyannyira lenyűgöztek, hogy a Műszaki Egyetem diákjaként elkezdtem karatézni Somogyi Zsolt mesternél, s beleszerettem a harcművészetekbe.”