MENETBEN: Futottunk, küzdöttünk és legyőztük magunkat…

Napsütés, parádés fesztiválhangulat, rengeteg kihívás és persze töménytelen sár és sár fogadta a HEGYEM legénységét a csillebérci Fighters Run kalandfutó versenyen. Az első budapesti akadályokkal nehezített terepfutáson több ezren vettek részt, köztük a Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom (HEGYEM) csapata is. A verseny előtt úgy volt, hogy legalább harmican indulunk, de aztán a „vízöntő” közbeszólt…

A “vízöntő” úgy szólt közbe, hogy elküldte Yvette nevű lányát, aki annyi esőt zúdított a budai hegyekre, hogy a szervezők lefújták a gyermekversenyt. Pedig az nekünk nagyon fontos lett volna, ugyanis több tucat gyermekünk várt arra, hogy az 1 km-es mini pályát meghódítsa.
Erre tehát nem került sor, az Invitel Távközlési Zrt. és a Fighters Run-t szervező Félix Promotion segítségével elinduló HEGYEM csapat “csökkentett” létszámmal várta, hogy elkezdődjön a verseny.

Időmérő chipek bokára kötése, a rajtszámok rögzítése – ez utóbbi volt az egyszerűbb… – és a rajtcsomag átvétele után már fel is állhattunk a starthoz, hogy csatakiáltások és tumultus közben nekivágjunk a „rögös” útnak, a csapatversenynek…

Az időjárás kegyes volt, bár ez semmit nem könnyített a dolgunkon. Ugyanis nem a futás, hanem a talaj volt nehéz – a sár miatt olyan volt, mintha korcsolyapályán kellett volna szaladgálnunk.

Nem volt egyszerű: huszonöt akadály, köztük mocsaras árkokba vezető bringarámpák, kúszócsövek és szögesdrót-pályák vártak minket, de mi is vártuk, hogy jöjjenek. Csak futottunk, hegynek le, hegynek fel…
A cikk írója egyébként egy jó tanácsot is tud adni a leendő Fighters Run futóknak: menet közben ne nyeljük félre a szőlőcukrot, mert komoly gondjaink lesznek a levegővétellel :).

Csúszós palánkokat, magas konténereket, épületet és kötélhálókat is másztunk, sőt még egy 5 méter magasan kiépített függőhídon is átkeltünk. A klausztrofóbiásokat sem kímélte a verseny: egy olyan alagúton kellett a föld alatt mászni négykézláb, amiben szó szerint az orrunkig sem láttunk.
Aki rövidnadrágban jött, az később igencsak átkozta a ruhaválasztást: a szögesdrót alatt a talaj is durva volt, térdeink, alkarjaink lehorzsolódtak.

A 7 kilométeres versenynek sokan komolyan álltak neki: a legjobb eredményt Avar András honvédtiszt érte el 35:56 perces idővel, míg a nők közül Bozorádi Linda teljesítette elsőnek a pályát 44:48 perc alatt.
A csapatok közül a „Ludobikák” álltak a dobogó tetejére, a céges futamban pedig a Mozgásvilág Outdoor Team 48:49 perccel vitte el a pálmát.
A már estébe húzódó 14 kilométeres versenyen Sinkó Krisztiáné lett az elsőség 1:20:44 idővel, a legjobb női versenyző, Szentpéteri Diána 1:45:20-at futott.

A Fighters Run azt a célt is szolgálta, hogy “közös gyűjtést” rendezzünk a gyerekeknek.
Ezért a szervezők felkértek minden indulót, hogy hozzák magukkal a jó állapotú, általuk már nem használt sportruházataikat, amiket a rászoruló gyerekeinknek ajándékozhatnak.

Büszkén vettük tudomásul, hogy rengeteg ruházat érkezett; volt olyan induló, aki egyedül 40 pár cipőt hozott ajándékba…

A HEGYEM ezúton köszöni az adományokat és természetesen a lehetőséget is, hogy megmutathatta magát Magyarország egyik legnívósabb és legkeményebb küzdelemsorozatában.

Köszönjük!