„Legalább nem fagyok meg, miután hazaküldenek a meleg váróból”

Emberi szavakkal

A középkorú, hajléktalan férfi egy kisváros vasútállomásán tölti a mindennapjait… Az emberek nap, mint nap elmennek mellette. Van, aki vesz neki egy kiflit; van, aki meleg teával, kávéval kínálja. A HEGYEM önkéntesei újra egy olyan sorsot ismertek meg, ami nemcsak elgondolkoztatta, de segítségnyújtásra is ösztönözte őket.

Az ismeretlen férfi szívesen fogad mindent, de leginkább társaságra, „emberi szóra” vágyik, arra, hogy „őt is emberszámba vegye végre valaki”. A hosszú évek alatt belefáradt a hétköznapok küzdelmeibe, gyerekei, unokái kitagadták – meséli nekünk.

Beszélgetésünk hosszúra nyúlik, és kiderül az is, hogy egy pici erdei házban él, ahol „se fűtés, se víz, se áram…”

– Viszont több meleg takaróm van, így azokba szoktam bevackolni magam éjjelente. Legalább nem fagyok meg, miután hazaküldenek a meleg váróból – mesélni nekünk elkeseredve.

A HEGYEM-től meleg ruhát, bakancsot, sálat, sapkát kapott, élelmiszercsomagot és némi készpénzt is, hogy legyen egy olyan napja, amikor megveheti magának azt, amit szeretne. Ottjártunk után szaladt a boltba, és kicsit megilletődve, de boldogan töltötte meg kosarát finomságokkal.

Hálás volt, de leginkább azért a pár mondatért, amit velünk válthatott.

Az önkormányzat és a település jószívű emberei szintén mellé álltak, és próbálják, próbáljuk mi is támogatni, amivel csak tudjuk.

Talán elérte, hogy újra lett egy kis családja, és végre vele is törődik valaki.