Karatemaraton a HEGYEM-ért, HEGYEM a karatemaratonért

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a HEGYEM kiemelt szerepet és helyet kap a III. Karate Maraton programjában. A Szappanos Zoltán (1. DAN) által életrehívott forradalmi harcművészeti rendezvényt március 29-én, Szigetszentmiklóson tartják. A maratonisták az idén sokat tehetnek a HEGYEM-ért. Interjú következik.

Szappanos Zoltán: 1989-ben, amikor abbahagytam a karate-pályafutásomat, még minden egységes volt. Egyetlen kyokushin szervezet működött, mindenki tisztelte és szerette a másikat. Viszont, amikor húsz év múlva visszatértem a karate világába, ennek pont az ellenkezőjével szembesültem. Ez engem már akkor is bántott, és megfogadtam: ha lehetőségem lesz, akkor teszek valamit az összetartásért.

(Ajánlott link: karatemaraton.hu)

Honnan jött az ötlet?

Szappanos Zoltán: Többszörös maratonfutó is vagyok, és az ötlet onnan jött, hogy a 2011-ben megrendezett Budapest Maratonon nagyon keményen meg kellet küzdenem a célba érésért. Viszont úgy gondoltam, ha Budapest utcáin képes vagyok „meghalni” egy célért, akkor ezt miért ne tehetném meg abban a sportágban is, ami az életem nagyon fontos részét képezi?! Ezek után gondoltam, elhintem az ötletet, és csak összeszedek egy év alatt 20-30 elvetemült embert, akik velem tartanak ebben a teljesíthetetlennek tűnő feladatban. Ilyen vagy hasonló megmérettetést semmilyen más országban nem rendeztek, és nem is rendeznek. A III. Karate Maratonon már több mint húsz különféle stílusszervezet képviselteti magát.

Hogyan néz ki a rendezvény?

Szappanos Zoltán: A rendezvény maga úgy néz ki, hogy a sportolók harmincezer karate technikát (tízezer ütést, tízezer rúgást és tízezer védést) teljesítenek több mint tíz óra leforgása alatt, 10-szer 47 perces etapok során, 13 perces szünetekkel. Egy etap háromezer technikát jelent.

ÖSSZEFOGLALÓ VIDEÓ A II. KARATE MARATONRÓL:

 

A második maraton miben volt más, több, mint az első, és a harmadik maraton miben lesz más, mint az eddigiek? Van valami újdonság?

Szappanos Zoltán: Minden rendezvény más, csakúgy, mint a küzdelmek, hiszen azokból sincs egyetlen egyforma sem. Mindig a korábban már elhangzottakat kell szem előtt tartani: legyél mindig erősebb, pontosabb, gyorsabb! Újdonságot mindig bele kell csempészni, mert ha nem, akkor egy idő után unalmassá válik az egész. De hogy mi ez? Az legyen meglepetés (nevet)!

Aki ilyen felvarrót vásárol, a HEGYEM-et is támogatja!!!

A HEGYEM munkatársai eddig is jelen voltak a maratonokon, de az idén kiemelt szerepet kap a szervezet. Pontosan hogyan, és milyen szerepet játszik majd?

Szappanos Zoltán: A Karate Maraton célja, hogy lehetőségeihez képest segítsen másokon! A legnagyobb segítség most egy 22 éves fiatalembernek kell, akinek a számára nélkülözhetetlen lélegeztetőgép megvásárlásában segítünk. A HEGYEM Mozgalom számára pedig minden egyes felvarrható Karate Maraton logó eladásából 500 Ft-tal járulok hozzá a hátrányos helyzetű gyermekek segítéséhez. Ezen felül pedig 13 olyan HEGYEM-gyermeknek biztosítom a teljesen ingyenes részvételi lehetőséget, akik önerőből nem tudnának részt venni a Karate Maratonon, de példaértékű munkát végeznek a dojójukban. Ennek viszonzása képpen a HEGYEM Mozgalom is támogatja a Karate Maratont. Hol protokollszemélyek meghívásával, hol anyagi támogatással, hol pedig valamilyen kézzel fogható adomány formájában. Most például ezer darab Túró Rudit kapunk tőlük, amit itt is szeretnék megköszönni a karatemaratonisták nevében is. A Karate Maraton nem az én dicsőségem, hanem azoké a sportolóké, akik részt vesznek rajta.