Karate Maraton: jelentős ajándék a szervezőktől

Negyedszer is megrendezték a Karate Maratont. A résztvevők tizenkét óra alatt összesen 30 ezer karatetechnikát teljesítettek. Gyermekeink örömére Szappanos Zoltán és szervezőcsapata az idén is támogatta a HEGYEM-et, amiért csak köszönettel tartozunk: KÖSZÖNJÜK!

A budo szellemiségéhez méltóan huszonegy stílus négyszázötven harcosa egy emberként, egy családként küzdött. Bebizonyították, hogy együttes erővel nincs lehetetlen.

Az egy évben csak egyszer megrendezett esemény egyik legnagyobb hőse Szappanos Gábor volt, aki tolószékében nem kevesebb, mint kilencezer technikát csinált végig, jelentős mennyiségű motivációt adva és libabőrt okozva a többieknek.

A résztvevők elszántságát mutatja az a tény is, hogy a próbát mindenki kiállta. Az összes harcművész – kicsiktől a nagyokig – teljesítette a harmincezer technikát.

A kőkemény sportembereket minden eddiginél nagyobb összetartás és szeretet övezte; az extrém megmérettetés életre szóló élményt nyújtott nekik, többen elérzékenyültek, mint ahogy a program szellemi atyja, Szappanos Zoltán is, aki kezdeményezésével immáron ezreket mozgatott meg.

“A jelen pillanatban kinyitottam egy jó minőségi vörösbort, és töltöttem egy kis pohárkával, közben elindítottam a motivációs videót, amit tegnap hallottatok! Bár ne tettem volna! Olyan érzések jöttek elő, amit sajnos nem tudok megfogalmazni, leírni meg végképp nem, mert könnyben van a szemem! A tegnapi nap életem második legszebb napja volt, amit csakis nektek köszönhetek! Fantasztikus emberek vagytok, kitartásból, példamutatásból, szeretetből mindenki kitűnőre vizsgázott! Szeretném mindenki felé megköszönni a részvételt, minden támogató felé a segítséget, mert nélkülük nem lett volna olyan csodás ez a nap mint amiről írok!” – írta a mester az esemény Facebook-oldalán.

Szappanos Zoltán és családja

Az eseményen természetesen résztvett a Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom több mestere és tanítványa is; ebben az évben a SUZUME Hegyem Dojo és SHIRO Hegyem Dojo elszánt “szeretetkommandója” vállalta magára a küldetést.

Fontos tudnunk, hogy a rendezvény rendszeresen támogatja a HEGYEM Mozgalmat: minden, a helyszínen eladott egyes felvarrható Karate Maraton logó eladásából 500 Ft-tal, és egyéb, egyéni felajánlásokkal járult és járul hozzá a hátrányos helyzetű gyermekek segítéséhez.

Ez az idén is így volt, akik résztvettek a megpróbáltatáson, újra segíthették szervezetünket a küldetésünk beteljesülésében.
És ami elhangzott előzetes ígéretként, azt mi már a bankszámlánkon is realizálhattuk: Szappanos Zoltán és a Karate Maraton 50 ezer forinttal segíti a HEGYEM munkáját.

Köszönjük!

A HEGYEM alapítója-vezetője – a gyerekek háláját kifejezve – a Mozgalom folyamatos támogatásáért Szappanos Zoltánt 2014-ben a HEGYEM „Diplomatájává” avatta, most pedig a szervezet a Köszönő Oklevelét adta át a karatemesternek.