Illusztris vendégeket várunk a negyedik táborunkba

Levélben köszönte meg a Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom Schmitt Pál volt köztársasági elnök hivatalának, hogy támogatja a IV. HEGYEM Szeretet Tábor létrejöttét és lebonyolítását. A HEGYEM Schmitt Pált és az elnöki hivatal titkárságvezetőjét is meghívta a táborba. Úgy gondoljuk, ez a legkevesebb, amivel kifejezhetjük köszönetünket…

Az elmúlt hónapokban sokszor és sokat szerepeltünk a hazai sajtóban, ugyanakkor nem feledkeztünk meg arról sem, hogy Mozgalmunkat magas presztízsű szervezeteknek és kiemelkedő sport és közéleti személyiségeknek is bemutassuk.

A prezentációsorozat egyik legfontosabb és legszebb momentuma az volt, hogy a HEGYEM misszióját és mindennapi életét Schmitt Pál volt köztársasági elnöknek és hivatalának is bemutathattuk.

A belépőnk jól sikerült; a hivataltól olyan visszajelzéseket kaptunk, miszerint értik és értékelik a Mozgalom munkáját, ezért támogatni is tudják a céljaink megvalósulását.

Ezt jóleső büszkeséggel vettük tudomásul – a HEGYEM minden esetben tisztelettel és szeretettel köszönti azokat, akik fontosnak tartják tevékenységét, és munkájához támogatást is nyújtanak.

Az alapító és a felügyelőbizottsági elnök által szignózott köszönőlevélben a levélírók jelzik: minden jó és biztató szó, illetve forintosítható adomány hitvallásunk megerősítéséhez, küldetésünk beteljesüléséhez, a hátrányos helyzetű gyermekek támogatásához járul hozzá.

A köszönetnyilvánítás szavai mellett a HEGYEM meghívót is átadott: tisztelettel várjuk és elvárjuk a volt köztársasági elnököt a IV. Szeretet Táborunkba, amit augusztus 13 – 16. között újfent a Nógrád megyei Salgóbányán rendezünk meg.

Reméljük, támogatóinknak lesz idejük eljönnni, és bízunk abban is, hogy így már nemcsak elmeséléseink, fotóink, videóink, hanem saját tapasztalataik is arról győzik meg őket, hogy a HEGYEM gyakorlatias munkája tényleges és valódi segítségnyújtást biztosít a nélkülöző gyerekeknek.