Az árral szemben – Iszapkárosultakon segítettünk

Kegyetlen, orvosolhatatlan, traumatikus és drámai ökológiai katasztrófát élt át Kolontár térsége, amikor a Mal Zrt. tulajdonában lévő vörösiszap-tározó gátfala átszakadt és a vörös, mérges ár elsodorta a környező településeket. Magyarország egyszer döbbent és mozdult meg: minden apró falu és minden polgár azt kutatta a szívében: hogyan lehetne segíteni a bajbajutottakon.

Így tett a Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom és így tett a magyar harcművész társadalom is.
A HEGYEM tízesével kapta naponta a telefonokat, amikor híre ment, hogy adományt viszünk a vörösiszap sújtotta településekre. Mindenki – korra, nemre, stílusra tekintet nélkül – azt kérdezte: mit adjon, mit adonyánozzon, mire van szüksége az ottélőknek.
Gyakorlatilag egyik napról a másikra terjedt el a hír, hogy újra itt az ideje az összefogásnak és a segítségnyújtásnak.

A HEGYEM röviddel a katasztrófa után felvette az érintett települések polgármestereivel a kapcsolatot, akik munkatársainknak elmondták: gyermekruhákra, pelenkákra és kicsiknek való élelmiszerre van szükségük, mert azokból sohasem elég, és mert azokból kevés érkezett.
Alig telt el pár nap, és egy egész teherautónyi ruhát, játékot, élelmiszert és tisztítószert gyűjtöttek a hazai kyósok, kung-fusok, barátok, ismerősök, hogy a HEGYEM segítségével eljuttassák adományaikat.

A „szállítmány” egy héttel a katasztrófa után érkezett meg Devecseren keresztül Pusztamiskére, a szomszédos faluba. Itt volt az adományok központi gyűjtőhelye.
A polgármester és a falu lakói nagy szeretettel fogadtak bennünket, és szomorúan mutattak arrafelé, amerre mi „felfedező” útra indultunk.

A látvány leírhatatlan volt. Döbbenetes és elképzelhetetlen: a televízióban látott filmek nem adhatják vissza azt a küzdelmet, amit az ottélők folytattak és folytatnak mind a mai napig az iszappal. A környéken alig lehetett levegőt venni, a port úgy fújta a szél, hogy a tüdő minden percet megterhelőnek érzett.
Még itt is, ahol a rengeteg zsákot, dobozt kézből-kézbe adva pakolják az emberek, miközben szomorú megelégedéssel mesélik, hogy hány ember fogott össze értük.
„Végre megmozdult az ország! Mindenki szíve egy ritmusra jár, hiszen ez nem csupán az itt lakók, hanem az egész Föld katasztrófája” – summázta a történet igazi tanítását az egyik segítő.

Hazafelé könnyes szemmel haladunk át Devecseren.
Nézzük a falun átfolyó kis patakot, amit vörösre festett az iszap. A sok rendőrt, katonát, akik egész nap a környéket takarítják, látszólag szinte értelmetlenül.
Mert itt még az iszap alatt is iszap van.