By

akadmin

Halló?! Itt a HEGYEM! – Halló, vonalban az Invitel!

Négyéves támogatói megállapodást kötött a hátrányos helyzetű magyar gyermekek megsegítésére az Invitel Zrt. és a HEGYEM. A szerződés létrejöttét a cég karácsonyi ünnepségén jelentették be, és ezzel párhuzamosan elindult egy Facebook-akció is, ahol "jótékonyforintosítható" minden egyes klikkelés...

Angyali erdő vigyázza a HEGYEM karácsonyfáját

Európa első és legnagyobb karácsonyfa-erdejével vasárnap megnyitotta kapuit az Angyalok Erdeje, kellős közepén a HEGYEM-gyerekek fájával. Az ötszáz feldíszített karácsonyfából álló "égi erdőben" jótékonysági szervezetek számára gyűjtenek adományokat a fővárosi Felvonulási téren.

Valami Amerika: Madár a tengerentúlon is komolyan bizonyított

Erdei Zsolt magabiztos ökölvívással, fölényes pontozásos győzelmet aratott Samson Onyango ellen a magyar idő szerint vasárnap hajnalban, Atlantic Cityben rendezett profi ökölvívógálán. A számok Madár egyértelmű dicsőségét igazolják, bár maga a bokszoló nem volt túlságosan elégedett a teljesítményével. A HEGYEM innen gratulál a győztesnek, és egy picit reménykedik abban, hogy gyermekeink és munkatársaink drukkolása elért a tengertúlra, ahol tudat alatt is segítette Nagykövetünket.

Szívvel, lélekkel, rajzokkal állunk Madár mögött

Egy ország ég izgalomban: Erdei Zsolt Európa-bajnok, többszörös világbajnok, profi világbajnok bokszolónk a hétvégén Atlantic Cityben lép ringbe, hogy megküzdjön a kenyai Samson Onyango ellen. A HEGYEM Nagykövetének minden buzdításra szüksége van, és ezt tudják azok a gyerekek is, akik saját rajzaikkal kedveskedtek a világhírű sportolónak. Hajrá Madár, hajrá HEGYEM!

Bajnok vagy! Zenével segít a sokoldalú harcművész

Egyre bővül azon harcművészek tábora, akik saját felajánlásokkal igyekeznek a Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom mellé állni és ezátal a rászoruló gyerekeknek segíteni. Legutóbb Németh "Nyiba" Sándor, a hazai harcművészet legendásan sokszínű alakja érkezett hozzánk, hogy több tucat, saját dalait tartalmazó albumokat ajánljon fel a gyerekeknek.

Angyali üdvözlet a Nógrád megyei falvakból

Az RTL klub "Házon kívül" műsorában láthatta az ország, hogyan segít egy evangélikus lelkésznő, Klenóczky Sándorné Nógrád megye falvaiban a hátrányos helyzetű családoknak. Balassagyarmat, Bátonyterenye környékén több olyan kistelepülés van, ahol több száz gyerek éhezik nap mint nap, mivel - a régió bányáinak bezárása miatt - szüleik elvesztették munkájukat.

Az árral szemben – Iszapkárosultakon segítettünk

Kegyetlen, orvosolhatatlan, traumatikus és drámai ökológiai katasztrófát élt át Kolontár térsége, amikor a Mal Zrt. tulajdonában lévő vörösiszap-tározó gátfala átszakadt és a vörös, mérges ár elsodorta a környező településeket. Magyarország egyszer döbbent és mozdult meg: minden apró falu és minden polgár azt kutatta a szívében: hogyan lehetne segíteni a bajbajutottakon.

Főműsoridőben a HEGYEM legújabb segítségnyújtási története

Több mint egy hónapig forgatták a HEGYEM legújabb segítségnyújtásáról szóló riportfilmet, amelyet az RTL Klub Fókusz című műsora most vetített le. A történet egyszerű és megkapó: egy, a televízió által felkutatott, komoly betegséget a vállán cipelő siófoki édesanya és gyermekei kazán nélkül kezdték volna meg a telet, de Pártos Csilla és a HEGYEM közbelépett. Azon túl, hogy kazánt és elemózsiát ajándékozott a családnak, arról is gondoskodott, hogy a gyermekek ingyen járhassanak karateedzésre. Büszkék vagyunk.

Ismerd meg a határaidat! De ne elégedj meg velük…

A BHMSE Kyokushin Karate szakosztálya - a sportág hagyományait követve - immár negyedszer rendezte meg a fővárosban 24 órás küzdelmi edzését. A rendezvény mottója: ISMERD MEG HATÁRAIDAT ÉS SZÉLESÍTSD KI! A páratlan eseményen a HEGYEM szimpatizánsai is részt vettek.

Újabb legendás harcművész a HEGYEM mellett

Sifu Miló András személye és munkássága már most örökre egybeforrt a magyarországi harcművészetekkel, illetve azok oktatásával. „Milosifu” a ’80-as évektől tanítja kung-fura és kick-bokszra azokat a csemetéket, akik nála jelentkeznek, és ezen kívül rendszeresen támogatja a nehéz sorsú, de sportolni vágyó fiatalokat. Táboroztatja, versenyezteti őket, és – haladva az eddigi nyomvonalon – most pedig az elsők között állt a HEGYEM mellé...