By

akadmin

Edzés előtt nincs nasi!

Egy kézzel írt levél nyitotta ki azt az ajtót, amelyen keresztül a Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom belépett a borsodi hegyek közé. Felsőnyárád, Kurityán, Sajókaza fiatal shotokan karatékái szeretettel köszöntötték szándékunkat, miszerint a HEGYEM folyamatos és állandó támogatást akar nyújtani azoknak, akik rászorultságuk okán nem tudnák finanszírozni harcművészeti oktatásukat. Az ismerkedésen túl vagyunk, az első csomagok megérkeztek, és úgy tűnik, ez a nyár bizton szebb lesz a fent nevezett három faluban, mint eleddig volt...

Fogják a kezeinket… – Angyali HEGYEM-diplomaták között

Decemberi telefonbeszélgetés Budapest és Füzesabony között. A háttérből egy kedves női hang azt kéri, hogy „hadd beszéljen ő is velünk”. Barnáné Úri Katalin heves megyei családgondozó jókedélyű, fiatalos hölgy, akinek naplóbejegyzéseit elsősorban a hátrányos helyzetű emberek írják. Pillanatok alatt megtaláljuk a közös hangot, úgy beszélünk, mintha évek óta ismernénk egymást. A személyes ismeretség február ötödikétől datálódik: évzáró-évnyitó rendezvényünkre már nagy csapattal érkezett, és csilingelő hangjától visszahangzott az előtér.

A becsben tartott müzliszelet

Vélhetően a postások nem nagyon lelkesednek, ha a Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom címére kell jönniük... Ha ugyanis benne vagyunk az aznapi itinerükben, biztosak lehetnek benne, hogy tömött táskát kapnak a diszpécsertől, ami az ő vállukat ugyan gyengíti, a mi lelkünket viszont minden darabjában erősíti. A minap a sok pályázat között azonban három olyan levelet is hozott a zöld ruhás, ami azonnal felkeltette a szokatlansághoz már régen hozzászokott figyelmünket. Láng Lilla, Láng Zsolt és Homonnai Tamás neve állt a lap tetején, és ezzel már majdnem mindent elmondtunk. Majdnem...

Sokat kaptunk, adjunk is! A HEGYEM Japánért…

Már a HEGYEM is csatlakozott ahhoz a magyar akcióhoz, amely a földrengés sújtotta Japánnak szeretne segíteni. A távol-keleti ország vitathatatlanul a harcművészek legfontosabb központja, így ahogy mi kaptunk értékrendet és hitvallást, úgy kell visszaadnunk nekünk is valamit. Igaz lélekből, igaz felismeréséből.