Angyali erdő vigyázza a HEGYEM karácsonyfáját

Európa első és legnagyobb karácsonyfa-erdejével vasárnap megnyitotta kapuit az Angyalok Erdeje, kellős közepén a HEGYEM-gyerekek fájával. Az ötszáz feldíszített karácsonyfából álló “égi erdőben” jótékonysági szervezetek számára gyűjtenek adományokat a fővárosi Felvonulási téren.

Az Angyalok Erdejét az esemény fővédnöke, Schmitt Pálné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége nyitotta meg.
A tízezer négyzetméternyi területen felállított fákat cégek, magánszemélyek vásárolhatták meg és díszíthették fel azzal a feltétellel, hogy pártfogásukba vesznek egy-egy nemes ügyet.

122_0

A HEGYEM gyerekek karácsonyfáját az INVITEL Távközlési Szolgáltató Zrt. és a HEGYEM Nagykövete, Pártos Csilla segítségével állítottuk fel; és khm, khm, olyan szépen feldíszítettük, hogy mindenki a csodájára jár. A fenyő az Angyalok Erdejének közepén áll, szemben az állatsimogatóval és a színpaddal – eltéveszteni sem lehet.

123_0A fa körül folyamatosan karate dogiba felöltözött angyalkák szórják az apró Hegyem-ajándékokat a kilátogató gyerekeknek. A HEGYEM-fa a támogatott gyerekek képeivel megtöltött gömböktől roskadozik, elnyerve ezzel az egyik legnépszerűbb és legtetszetősebb fa címét az Angyalok Erdejében.

A kis harcművészek a gömbből kikandikáló mosolyukkal azonnal ösztönzőleg hat a látogatókra, így nem is csoda, hogy jön a sok támogató sms és bedobható angyaltallér – normál díjas sms-en keresztül szavazhatnak a látogatók az általuk leginkább támogatott ügyre és legszebb fára. Büszkén mondjuk, hogy a fánk előtt hosszan elidőzött Puskás Péter sorozatszínész, énekes is, aki feltétlen támogatásáról biztosította mozgalmunkat.

124_0

A legtöbb szavazatot kapó jótékonysági szervezet ötmillió forintos fődíjban is részesül majd, illetve adományozásra a helyszínen vásárolható, már említett “angyaltallérokkal” is van lehetősége a kiváncsiskodóknak.
A december 5. és január 6. közötti rendezvénysorozatra számos program is csábít, például Placido Domingo december 19-i koncertje, de kulturális programok, tánc- és zenei fellépések, előadások is várják az adakozásra és az ünnepi hangulatra vágyókat.

125_0

A HEGYEM minden gyereket, szülőt sok szeretettel és aprócska meglepetéssel vár az Angyalok Erdejében. Keressen fel bennünket!