A szeretet tábora – I. rész

II. HEGYEM Tábor – Salgóbánya, Medves

Egy év alatt megduplázta résztvevőinek számát a Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom nyári tábora. A salgóbányai rengetegben az idén már százhatvan gyermek és közel harminc HEGYEM-aktivista gyűlt össze, hogy felejthetetlen élményeket raktározzanak el a zord napokra. A kamrában pedig csak gyűlnek és gyűlnek az élmények, hiszen a szerdán záruló tábornak már az első napjaiban is olyan változatos, extravagáns és „rendkívüli” események színhelye volt a nógrádi lankák közt megbújó táborhely, hogy alig győzzük leírni…

Például „rendkívüli” tanácstalanság lehetett úrrá a tábort övező erdők vadjain, hogy hogyan lehet kétszáz decibelen kiüvölteni magunkból az álmot, miután reggeli testedzésre hívnak bennünket… Ráadásul ez napról-napra megismétlődött, ugyanis a kezdő, szombati napot leszámítva, a gyerekek minden reggel fegyelmezetten, katonás rendben indították el a napokat, és ezzel együtt a Hotel Medves környékéről menekülő állatrajok napi kóborlását is…

De hát végülis harcművészeti tábort hívtunk életre, nem pedig babazsúr konferenciát: a HEGYEM igyekezett minden korosztálynak, a lehető legszélesebb harcművészeti repertoárból kiválasztani azokat az elemeket, amelyek fontos szerepet játszhatnak a fejlődésben, az egészséges és tudatos élethez vezető rögös út legyőzésében.
Így a tavaly, túlnyomórészt a kyokushin karate köré épült tréningtematika az idén kibővült a shotokan karate, a tradicionális birkózás, a Gracie Barra Jiu Jitsu, valamint a testre és lélekre egyaránt pozitív hatással bíró Chili Jóga elemeivel.

– A választék óriási, de van, ami közös… Ez pedig a szeretet, amely stílustól függetlenül hívta ide az embereket. Ez a szeretet tábora. Akik meghívást kaptak, azok egytől-egyig egyetértenek a HEGYEM céljaival, a küldetésével; azok nemcsak hiszik és tudják, hanem tettekkel is bizonyítják, hogy a szeretet erejével mindent le lehet győzni – foglalta össze a tábor ars poeticáját Gubacsi Attila, kyokushin karatemester (3. DAN), a tábor vezetője.

A tábor eleje a kyokushin karate jegyében zajlott; megjelent és edzést tartott Hanshi Adámy István (8. DAN) és Shihan Somogyi Zsolt (7. DAN) az IBK magas rangú vezetői, valamint Horpácsik György (4. DAN), kiknek tematizált edzésein az alapok elsajátítása, valamint a kyo mögötti értékrendszer tanainak átadása szerepelt a kiemelt helyeken. A gyerekek ismételték a gyakorlatokat és értelmezték az elmondottakat, de leginkább mégis csak a „rácsodálkozás” volt a legjellemzőbb mozzanata az programoknak.

Mondhatni, ez az egész táborra jellemző, hiszen a táborvezető által megtartott tréningek mellett állandó mesterünk, Sensei Fodor Andrea (4. DAN) edzésein is könnyen érzékelhető az az őszinte csodálat, amely a gyerekek részéről a mesterek felé érkezik.

Felsőnyárád, Kurityán, Bódvalenke, Füzesabony, Besenyőtelek, Erdőtelek, Eger, Ludas, Orosháza, Szeged, Orgovány, Karancslapujtő, Bátonyterenye, Budapest HEGYEM-gyermekei – ha nem is mindig zökkenőmentesen, de – mindig tisztelettel figyelnek, harcolnak és győznek a különböző megpróbáltatásokon.

Többek között a birkózóedzéseken is, amelyeket Németh „Nyiba” Sándor, olimpikon, világbajnoki, Európa-bajnoki helyezett, a szabadfogású birkózó válogatott egykori kapitánya és vezetőedzője tartott a gyerekeknek.

Nyiba a tőle elvárt lelkesedéssel és elánnal tanított az edzéseken, amelyek abban is különlegesnek számítottak, hogy a gyerekek amolyan „rotációs” rendszerben, körforgásszerűen haladtak küzdőtérről küzdőtérre.

A központi szabadtéren shotokan karatemestereink, Józsa Barnabás (4. DAN), Kovács Tibor (3. DAN), Lázi József (1. DAN) mozdulatait leshették el, a tornateremben Nyiba instrukciót követhették, ugyanakkor a harmadik helyen arra is lehetőség nyílott, hogy egy újfajta, egészen különleges mozgáskultúrával is megismerkedjenek.

Ez pedig nem volt más, mint a Chili Jóga, amit Pártos Csilla, szervezetünk nagykövete fémjelez, és amelynek elemei sokszorosan támasztják alá, erősítik meg és egészítik ki a harcművészeti technikákat.

A gyerekeknek először kicsit furcsának tűntek a mozdulatok, de Csilla hamar elvarázsolta őket.

– Ha csak egyetlen gyermekre is hatással lehetünk, akkor már megérte. Egy ilyen táborban nem feltétlenül a konkrét tudás átadása a lényeg, hanem az, hogy felnyissuk a szemeket és orientáljuk a táborozókat. Ha a gyerekek látják, hogy ez jó, hogy ez nekik is jó és hasznos, akkor biztos vagyok benne, hogy a jóga elemeit, a mögötte lévő gondolatiságot a mindennapokba is beépítik majd – meséli Csilla, miután befejezte az edzéseket.

A II. HEGYEM-táborban a gyerekek az edzések mellett rengeteg szabadidős programon is bizonyíthatják képességeiket.

Mindennaposak a fürdőzések, kvízversenyek, a kirándulások (a Salgó vára például mindenkit elbűvölt; többnyire az odavezető út meredekségével… :))) ), amelyek mind-mind azt a célt szolgálják, hogy a gyerekek igazi és élő közösséget érezzenek maguk mögött.

Fontos megemlítenünk, hogy a tábor – összhangban a HEGYEM gyakorlatával – kiemelt figyelmet fordít az oktatási, nevelési, felvilágosítási lehetőségek megteremtésére is.

Ennek egyik legnépszerűbb (nem véletlenül…) programpontja Sz. Mikus Edit szexológus előadóestje volt, amely sok-sok szexualitást érintő kérdésre adott választ és sok-sok gyerekprobléma felvetésében nyújtott kapaszkodót.

Egyébként a HEGYEM Hírvivőjének is, de ebbe most ne menjünk bele… :)))